„Leitsätze für die ungarndeutschen Kindergärten“ helyi óvodai program

2012. szeptember 17.

 A magyarországi német nevelési és oktatási intézmények feladata a német nyelv és a hagyományok ápolása, őrzése, átadása. Ebben a folyamatban kiemelt szerep jut az óvodáknak, ahol a nyelvelsajátítás alapköveit rakjuk le. A feladat sikeres ellátása érdekében a nemzetiségi pedagógusoknak közösen kell megfogalmazniuk az alapelveket, megállapodnunk a célokban, a megvalósítás módszereiben.

 2009-ben döntött úgy a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, hogy az (Oktatási Bizottság) szakértők bevonásával elkészíti nevelési, oktatási és közművelődési programját. A „Leitbild des ungarndeutschen Bildungswesens“   címmel 2010-ben megjelent irányelvek alapján készülnek a valamennyi korosztályra lebontott koncepciók.

 Idén készült el egy hazai és déltiroli szakértőkből álló team együttműködésének köszönhetően az óvodai koncepció „Ein Leitbild für die ungarndeutschen Kindergärten“ címmel.

 A projektben résztvevők segítségével, az irányelvek alapján valamennyi óvodának saját koncepciót kell kialakítania, mely konkrét, kötelező érvényű intézkedéseket tartalmaz az intézmény helyi sajátosságait figyelembe véve a nevelő-oktató munka terén.

 2012. tavaszán az országban több helyszínen – Győr, Törökbálint, Budapest, Pusztavám, Veszprém, Pécs, Mohács, Pécsvárad, Nemesnádudvar, Szekszárd, Baja, Bonyhád, Leányvár -, továbbképzés keretében nyújtottak segítséget az óvodák pedagógusainak a projektben résztvevő szakemberek és készülhetett el egy-egy óvoda fejlesztési terve, koncepciója. A projekt szakértői csapatának aktív támogatásával és értő irányításával valamennyi német óvónő számára biztosított volt a lehetőség, hogy cselekvő részese legyen saját óvodai programja összeállításának.

2012. szeptember 27-én a több éves közös munka értékelése, a projekt ünnepélyes zárása Leányváron lesz.

A rendezvény tiszteletbeli vendége, egyben kiadványaink, továbbképzéseink fő támogatója, Trentino-Südtirol tartományának elnöke:                         Dr. Luis  Durnwalder

Das Ungarndeutsche Pädagogische Institut veranstaltet

das LEITBILDFEST,

die Abschlussveranstaltung der

von der Autonomen Region Trentino-Südtirol unterstützten

Fortbildungsreihe für ungarndeutsche KindergärtnerInnen

am 27. September 2012 um 11 Uhr 

im Kulturhaus von LEÁNYVÁR. 

Ehrengast:

 Landeshauptmann Dr. Luis Durnwalder Autonome Provinz Südtirol