Október 23.

2021. október 23.

 

OKTÓBER 23. AZ 1956. ÉVI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC KEZDETÉNEK, VALAMINT A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 1989. ÉVI KIKIÁLTÁSÁNAK NAPJA


„Emlékezzünk, hisz van mire emlékeznünk.

Sok ezer honfitársunkra, kiket elvesztettünk.

Forradalom volt, azt elmondhatjuk ma már.

Közös sírjuk fölött egy kopjafa áll.

Emlékezzünk rájuk, a bátor ifjakra,

Kik életüket adták a Magyar forradalomban.”

(Antóni Sándor - 1956 Emlékezzünk)


1956. október második felében a kommunista diktatúra ellen - főleg az egyetemi diákság részéről - országszerte meginduló tiltakozások október 23-án Budapesten válnak forradalmi tömegmozgalommá. A Bem-szobornál tartott szimpátiatüntetés hamarosan rendszerellenes tömegdemonstrációvá vált, ezt kifejezve a tömeg átvonult a Parlament elé, ahol a közel kétszázezer főre gyarapodott tiltakozók meghallgatták Nagy Imre reformokat ígérő beszédét. Közben a tüntetők ledöntötték a Dózsa György úti Sztálin-szobrot, a kommunista diktatúra egyik jelképét. A Magyar Rádió épületénél estére ostromállapot alakult ki, s a fegyverhez jutott felkelők hajnalra elfoglalják azt. A forradalmat végül a szovjet csapatok fegyverrel fojtják vérbe, a hősi szabadságharc november 11-én elbukott.

A forradalom leverését követően tilos volt nemhogy október 23-át megünnepelni, de még forradalomként említeni is. Az 1980-as évek végén a rendszer gyengülésével párhuzamosan kezd ’56 valódi története nyilvánosságot kapni, 1988-ban követelik Nagy Imre és a kivégzett mártírok rehabilitációját, rá egy évre, 1989-ben több százezres tömeg előtt temetik újra a kivégzett miniszterelnököt és társait.

Október 23-a jelképpé válását jelzi, hogy 1989. október 23-án a magyarországi rendszerváltás egyik legfontosabb aktusaként az akkori megbízott államfő, Szűrös Mátyás a Parlamentnél összegyűlt százezres tömeg előtt kiáltja ki a III. Magyar Köztársaságot.

A kettős évfordulót az 1990. évi XXVIII. törvény iktatta a nemzeti ünnepek sorába.

Emlékezzünk tisztelegve a forradalom hőseire, akik vérükkel, áldozataikkal segítették elő, hogy nemzetünk a szabadság útjára léphetett!