KEM KH Törzshivatalának, tatabányai működésű szakigazgatási szerveinek, a Tatabányai Járási Hivatal és járási szakigazgatási szerveinek ügyfélfogadásáról

2013. augusztus 16.

Tájékoztatjuk

tisztelt ügyfeleinket,

hogy a

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

Törzshivatala, valamint tatabányai székhellyel működő hivatalai

2013. augusztus 26. napjától új helyen,

a Tatabánya, Ságvári Endre Út 50. szám alatt,

a Tatabányai Integrált Közigazgatási Központban

várja ügyeik intézésére

Kedves Ügyfeleit.

 

A hivatal érintett szervezeti egységeinek költözésére

2013. augusztus 21-24. (szerda-szombat) között

kerül sor,

melynek ideje alatt a hivatal

igazgatási szünetet tart,

és a fent megjelölt napokon

a Tatabányai Járási Hivatal Okmányirodáján illetve

a Közlekedési Felügyelőségen kívül

az ügyintézés és a hivatalok működése szünetel.

Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket,

hogy ügyeik intézésének tervezése előtt

a fenti időszakra legyenek figyelemmel.

A költözéssel érintett szervek

átmeneti ügyfélfogadási rendjéről

a www.kemkh.hu, illetve A http://www.kormanyhivatal.hu/hu/komarom-esztergom

weblapon tájékozódhatnak.

 

Megértésüket köszönjük!

 

________________________________________________________________________________

 

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

átmeneti ügyfélfogadási rendje

2013. augusztus 21-24. közötti időszakra

A hivatal központi elérhetőségei

(telefon, fax, elektronikus levelező rendszer, postai és egyéb küldemények átvétele)

fenti időszakban szünetelnek.

 

  1. 1. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya

2013. augusztus 19-24. között az ügyfélfogadás szünetel.

 

Az érettségire jelentkezőket 2013. augusztus 26-tól az Integrált Közigazgatási Központban (2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 50.) fogadjuk.

 

  1. 2. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya

Ügyfélfogadási ügyeletet

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21-23. (szerda-péntek) 8.00-16.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               Megyeháza (2800 Tatabánya, Fő tér 4. Fsz. 16. és 57. iroda)

  • Intézhető ügyek:

-               Kisajátítás

-               Bányaszolgalom alapítás

-               Építési korlátozási kártalanítás

-               Helyi és gépjárműadó ügyek

-               Vis maior ügyek

-               Egyéb, a Hatósági Főosztály feladatkörébe tartozó ügyekben az ügyfelek fogadása, tájékoztatása.

  1. 3. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Kormányablak

2013. augusztus 21-24. között az ügyfélfogadás szünetel.

 

  1. 4. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve

Esztergomi Ügyfélszolgálati Irodai Osztály:

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21. (szerda) 8.00-12.00 óráig, 13.00-15.30 óráig

-               2013. augusztus 23. (péntek) 8.00-12.00 óráig

-               2013. augusztus 24. (szombat) 8.00-12.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               2500 Esztergom, Babits út 2.

 

Járási hivatalok központjaiban történő ügyfélfogadási rend:

Kisbéri Járási Hivatal:

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 22. (csütörtök) 08.00-12.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               2870 Kisbér, Széchenyi tér 2.

  • Intézhető ügyek:

-               Nyilvántartási, TAJ, EU ügyek,

-               Pénzbeli ellátási szakterülethez tartozó ügyek.

Oroszlányi Járási Hivatal:

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 22. (csütörtök) 8.00-12.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc u. 78.

  • Intézhető ügyek:

-               Kérelmek beadása, átvétele,

-               általános tájékoztatás.

  1. 5. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága

Személyes ügyfélfogadás

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21-23. (szerda-péntek) 08.00-14.00 óráig

-               2013. augusztus 24. (szombat) 08.00-11.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               2800 Tatabánya, Győri út 29.

  • Intézhető ügyek:

-               Általános tájékoztatás, ügyiratátvétel

 

  1. 6. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége

Személyes ügyfélfogadás

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 22. (csütörtök) 8.00-12.00 óráig

-               2013. augusztus 23. (péntek) 8.00-12.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               Megyeháza, 2800 Tatabánya, Fő tér 4. III. emelet 333. iroda.

  • Intézhető ügyek:

-               fogyasztóvédelmi kérelmek, bejelentések előterjesztése

 

  1. 7. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága

Falugazdász ügyfélfogadás a Körzetközpontokban

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21-24. (szerda-szombat)

Ügyfélfogadás helyszíne:

Komáromi Falugazdász Körzetközpont (2900 Komárom, Szabadságtér 1.)

 

Falugazdászok települési ügyfélfogadási helyszínei:

2013. augusztus 21. Ács, Kiss Tamás Miklós

2013. augusztus 22. Mocsa, Szilágyi Norbert

2013. augusztus 22. Nagyigmánd, Kiss Tamás Miklós

2013. augusztus 23. Kisigmánd, Csém, Kiss Tamás Miklós

2013. augusztus 24. Falugazdász Körzeti Iroda, Szilágyi Norbert

 

Ügyfélfogadás helyszíne:

Kisbéri Falugazdász Körzetközpont (2870 Kisbér Széchenyi u. 2.)

 

Falugazdászok települési ügyfélfogadási helyszínei:

2013. augusztus 21. Kisbér, Behek Marcell

2013. augusztus 22. Tárkány, Csép, Behek Marcell

2013. augusztus 23. Bársonyos, Kisbér, Behek Marcell

2013. augusztus 24. Kisbér, Behek Marcell, Szilágyi Norbert

 

Ügyfélfogadás helyszíne

Esztergomi Falugazdász Körzetközpont (2500 Esztergom, Széchenyi tér 6.)

 

Falugazdászok települési ügyfélfogadási helyszínei

2013. augusztus 21. Csolnok, Dorog, Bercsényi Sándor

2013. augusztus 21. Esztergom, Keszthelyi Zoltán

2013. augusztus 22. Ngysáp, Bajót, Nyergesújfalu, Bercsényi Sándor

2013. augusztus 22. Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Keszthelyi Zoltán

2013. augusztus 23. Annavölgy, Lábatlan, Süttő, Bercsényi Sándor

2013. augusztus 23. Tát, Tokod, Keszthelyi Zoltán

 

 

Intézhető ügyek:

 

 

  • Őstermelői igazolványokkal kapcsolatos teljes ügyintézés (bevonás, érvényesítés, kiadás, adminisztratív feldolgozása)
  • Agrárkárok bejelentése (kárenyhítés, vis maior bejelentés)
  • Családi gazdaságok alapításához szükséges kérelemcsomag kiadása, átvétele, tanácsadás
  • A gázolaj jövedékiadó-visszatérítéssel kapcsolatos tanácsadás (elszámolható adómérték, visszatéríthető mennyiség, földhasználat jogosultság)
  • Az egységes területalapú támogatás (SAPS) és az ahhoz kapcsolódó jogcímek esetében történt változások bejelentése, vis maior elektronikus bejelentése
  • Egyéb támogatásokkal kapcsolatos tanácsadás, elektronikus benyújtása (Kertészeti géppark támogatás)
  • SAPS elsőkörös adategyeztetések ügyintézése
  • Egyéb agrár tanácsadás (különös tekintettel az aktuális kötelezettségek teljesítésére)

 

  1. 8. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata

Az Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítő Osztálya, valamint

a Jogi Segítségnyújtó Osztálya ügyfélfogadást tart az alábbi időpontokban

Ügyfélfogadás

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21-én (szerda) 13.00-18.00 óráig,

-               2013. augusztus 22-én (csütörtök) 09.00-13.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának épületében

(2890 Tata, Új út 17.)

 

A Szolgálat a fenti napokon a 34/382-898 telefon és telefax számon elérhető.

 

  1. 9. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

Ügyfélfogadás

Munkaügyi Központ:

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21-23. (szerda-péntek) 8.00-14.00 óráig,

-               2013. augusztus 24. (szombat) 8.00-12.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               2800 Tatabánya, Népház u. 12. V. emelet

 

Munkaügyi Kirendeltség

  • Ügyfélfogadás ideje:
  • Ügyfélfogadás helye:
  • 2013. augusztus 21-23. (szerda-péntek) 8.00-14.00 óráig,
  • 2013. augusztus 24. (szombat) 8.00-12.00 óráig

-               2800 Tatabánya, Népház u 3.

  • Intézhető ügyek:

-               nyilvántartásba vételi,

-               ellátás iránti szándék bejelentése,

-               hiánypótlások átvétele,

-               jelentkezési kötelezettséget teljesítők és a közérdekű munkavégzésre jelentkezők fogadása.

Igazolások, hatósági bizonyítványok kiadására a fenti időszakban nincs lehetőség

  1. 10. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve

Ügyfélfogadás

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21-23. (szerda-péntek) 7.30-16.00 óráig

-               2013. augusztus 24. (szombat) 7.30-13.30 óráig

-

  • Ügyfélfogadás helye:

-               2800 Tatabánya, Komáromi út 6. III. emelet

  • Intézhető ügyek:

-               közérdekű és panasz bejelentések.

  1. 11. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága:

Ügyfélfogadás

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21-22. napján 08.00-12.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               2800 Tatabánya, Semmelweis út 1.

-               2500 Esztergom, Széchenyi tér 6.

  • Intézhető ügyek:

Tatabánya

-               kizárólag általános tájékoztatás nyújtása,

-               igények átvétele.

Esztergom

-               teljes körű ügyintézés

 

  1. 12. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala

Ügyfélfogadás

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21-én (szerda) 8.00-12.00 és 13.00-16.00,

-               2013. augusztus 23-án (péntek) 8.00-12.00

  • Ügyfélfogadás helye:

-               Megyeháza (2800 Tatabánya, Fő tér 4. Fsz. 16. és 57. iroda)

  • Intézhető ügyek:

-               Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeivel kapcsolatos ügyek

-               Egyéb a Szociális és Gyámhivatal feladatkörébe tartozó ügyekben ügyfelek fogadása, tájékoztatása

  1. 13. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

Készenléti szolgálatot tart

  • Készenléti szolgálat ideje:

-               2013. augusztus 21-24. (szerda-szombat) 24 órás készenléti szolgálat

  • Elérhetőség:

-               +3630/659-39-81

  1. 14. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve

Foglalkozási Rehabilitációs Csoport

Ügyfélfogadás

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21. (szerda) 08.00-12.00 óráig,

-               2013. augusztus 23. (péntek) 08.00-12.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               Tatabányán, a Népház u. 3.

  • Intézhető ügyek:

-               nyilatkozat és bejelentés megtétele

Ellátási Csoport

Ügyfélszolgálat

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21. (szerda) 8.00-14.00 óráig

-               2013. augusztus 23. (péntek hétfői munkarend szerint) 8.00-14.00

-               2013. augusztus 24. (szombat pénteki munkarend szerint) 8.00-12.00

  • Ügyfélfogadás helye:

-               2500 Esztergom, Babits u. 2.

 

Szakértői Osztály

  • FOB ügyeletet (táppénzes vitás ügyek) az esztergomi telephely biztosít, minden nap 8.00-13.00 között

 

Járási hivatalok központjaiban történő ügyfélfogadási rend:

Komárom Járási Hivatal:

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 23. (péntek) 8.00-9.30 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               2900 Komárom, Szabadság tér 1.

  • Intézhető ügyek:

-               új igény befogadása,

-               általános információnyújtás,

-               rehabilitációs kártya igény befogadás,

-               hatósági bizonyítvány igény befogadása.

Tatai Járási Hivatal:

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 23. (péntek) 11.00-13.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               2890 Tata, Ady E. u. 34.

  • Intézhető ügyek:

-               új igény befogadása,

-               általános információnyújtás,

-               rehabilitációs kártya igény befogadás,

-               hatósági bizonyítvány igény befogadása.

  1. 15. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala

Ügyfélfogadás

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21. (szerda) 8.00-12.00 óráig, 13.00-15.30 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               Megyeháza (2800 Tatabánya, Fő tér 4. Fsz. 14. iroda)

-               Telefon: +3630/46-28-529 vagy +3630/24-91-706.

  • Intézhető ügyek:

-               határidős hiánypótlás iratainak átvétele

-               tájékoztatás

  1. 16. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

Tatabányai Járási Hivatal Gyámhivatala

Ügyfélfogadás

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21. (szerda) 8.00-14.00 óráig, 13.00-15.30 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

Tatabányai Járási Hivatal (2800 Tatabánya, Fő tér 8.

II. emelet 215. és 216. iroda)

-          Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 23. (szerda) 8.00-12.00 óráig, 13.00-17.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

Tatabányai Járási Hivatal (2800 Tatabánya, Fő tér 8.

II. emelet 215. iroda)

 

  1. 17. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala

 

2013. augusztus 21-24. között személyes ügyintézésre nincs lehetőség.

  • A telefonos tájékoztatás időpontja:

-               2013. augusztus 21. (szerda) 08.00-12.00 óráig,

+3634/517-216 telefonszámon

  1. 18. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

Tatabányai Járási Hivatal Járási Földhivatala

2013. augusztus 21-24. között az ügyfélfogadás szünetel.

  • Hiteles tulajdoni lapok kiadására a legközelebbi járási földhivatalban (Tata, Bicske),
  • az iratok leadására postai úton van lehetőség.
  1. 19. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

Tatabányai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete

Ügyelet

  • Ügyelet ideje:

-               2013. augusztus 21-24. (szerda-szombat) között

8.00-10.00 óráig

  • Ügyelet helyszíne:

-               2800 Tatabánya, Béla király körtér 69.

Családvédelmi Szolgálat védőnőjének ügyfélfogadása

  • Ügyelet ideje:

-               2013. augusztus 21-23. (szerda-péntek) 8.00-16.00 óráig.

8.00-10.00 óráig

-               2013. augusztus 24. (szombat) 8.00-13.00 óráig

  • Ügyelet helyszíne:

-               2800 Tatabánya, Béla király körtér 69.

 

  1. 20. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

Tatabányai Járási Hivatal Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző

Hivatala

Személyes ügyfélfogadás

  • Ügyfélfogadás ideje:

-               2013. augusztus 21-23. (szerda-péntek) 08.00-14.00 óráig

-               2013. augusztus 24. (szombat) 08.00-11.00 óráig

  • Ügyfélfogadás helye:

-               2800 Tatabánya, Győri út 29.

  • Intézhető ügyek:

-               Általános tájékoztatás, ügyiratátvétel

 

Tatabánya, 2013. augusztus 14.