Adótartozással rendelkező adózók listája

2017. május 11.

A 90 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező adózók listája

 

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 55/B. §-a alapján az önkormányzati adóhatóság helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában a százezer –magánszemélyek esetében az ötvenezer – forintot elérő, 90 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező adózó nevét (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, adóazonosító számát és az adótartozás összegét a helyben szokásos módon közzéteheti.

 

Élve a törvényben biztosított lehetőséggel – az egyéb, törvény adta végrehajtási cselekmények foganatosítása mellett – 2017. május 10. napjától minden hónapban frissítve az Önkormányzat honlapján közzéteszem a jelentősebb adótartozással rendelkező adózók nevét, címét és az adótartozás összegét.

A fenti jogszabály szerinti adótartozással rendelkező adózók neve, címe és az adótartozás összege folyamatosan frissítve megtalálható a honlapon, remélve azt, hogy ezáltal javulni fog az adófizetési morál településünkön. A lista egy összegben tartalmazza egy-egy adózó helyi adó és/vagy gépjárműadó tartozását.

 

Az adózónként kimutatott hátralék nem tartalmazza a tartozás után felszámított késedelmi pótlékot, bírságot, valamint az egyéb címen fennálló tartozásokat. Az adóhatóság a folyamatosan frissülő listából törli azt a hátralékost, aki az adótartozását befizeti és azt az adóhatóságnak igazolja, vagy a befizetése az adószámlára megérkezik.

 

Leányvár, 2017. május 8.

Baumstark Tiborné s.k.

jegyző

 

VÁLLAKOZÁSOK 90 NAPON TÚLI 100.000,-Ft-ot MEGHALADÓ ADÓTARTOZÁSA

(késedelmi pótlék nélkül)

2017. április 30.


Adózó neve

CíM

Hátralék

VERTUMNUS KFT.

2518 Leányvár, Várdomb utca 28.

218 150 Ft

BOGNÁR KFT.

2518 Leányvár, Erzsébet utca 22.

799 700 Ft

NOMI FOOD KFt.

2085 Pilisvörösvár, Iskola utca 3.

135 900 Ft

GAMAJO KFT.

2518 Leányvár, Vasút utca 11.

257 100 Ft

 

MAGÁNSZEMÉLYEK és EGYÉNI VÁLLALKOZÓK 90 NAPON TÚLI

50.000,- Ft-ot MEGHALADÓ TARTOZÁS

(késedelmi pótlék nélkül)

2017. április 30.

Adózó neve

Elsődleges cím

Hátralék

Madar Zsuzsanna

2518 Leányvár, Erzsébet utca 38.

78 860 Ft

Benke Miklósné

2518 Leányvár, Bécsi út 15.

57 681 Ft

Peller János

2084 Pilisszentiván, Szabadság sor 26.

203 550 Ft

Mészáros Mónika

2518 Leányvár, Bécsi út 49.

56 929 Ft

Novákné Vámosi Éva

1038 Budapest, Dózsa György utca 12/b.

135 600 Ft

Novák József

1038 Budapest, Dózsa György utca 12/b.

135 600 Ft

Tóth Zsuzsanna

1028 Budapest, Hidegkúti út 339.

542 190 Ft

Pileczky Lajos

2518 Leányvár, Vasút utca 8/a.

64 389 Ft