Az ÉDV Zrt. tájékoztatója a 2013. évi gazdálkodási adatokról

2014. május 22.

Ivóvíz ágazat:

A településen a víziközmű szolgáltatás folyamatos és biztonságos volt. 48.997m³ ivóvizet értékesítettünk, lakosságnak 47.188m³-t, az ipari és közületi fogyasztóinknak pedig 1.809m³-t.

Az értékesített víz minőségét évi 12 alkalommal ellenőriztük, mely ellenőrzés kiterjedt a víztároló medencékre és különböző hálózati pontokra. A levett vízminták alapján megállapítható, hogy egész évben a szabványban megfelelő jó minőségű ivóvizet szolgáltattunk. Ezt biztosította az, hogy évente két alkalommal elvégeztük a víztárolók és a teljes hálózat mosatását, fertőtlenítését, illetve ezzel egyidejűleg a tűzcsapok, szerelvények javítását, szükség szerinti cseréjét. 2013. évben a hibaelhárításokat folyamatosan végeztük. A hibák jellege miatt elkerülhetőek voltak a nagyobb területet érintő vízhiányok. A meghibásodások alapvetően a bekötővezetékek szerelvényeinél, illetve a gerincvezetéknél következtek be.

Szúrópróbaszerűen ellenőrizzük az 5m³/2hónap alatti, valamint minden alkalommal az átlagos ivóvíz felhasználást 30%-al meghaladó fogyasztási helyeket.

 

 

- Hálózati meghibásodás:                     44db

- Csőtörés földmunkával:                     10db

- Vízmérő csere:                                162db

- Vízbekötés:                                         3db

- Kintlévőség (>30nap):                 3.430eFt

 

3db aknás csomópont felújítása történt meg 2013-ban, mely a tolózárak cseréjét, a falátvezetéseket, az idomok cseréjét jelentette.

2014-re nem tervezünk beruházást.

 

Szennyvíz ágazat:

 

2013. évben 42.084m³ szennyvizet vezettünk el, ebből 40.411m³ lakossági, 1.673m³ pedig ipari szennyvíz volt.

Csatornabekötéssel rendelkező fogyasztási helyek száma 570db, az összes fogyasztási hely 92,7%-a.

Szükség szerint végezzük a szennyvízcsatorna hálózat mosatását, illetve folyamatosan végezzük a gerincvezetékek karbantartását.

A településen jelenleg 3 db szennyvízátemelő üzemel.

Az átemelőket általában havonta egyszer, Erzsébet úti átemelőt kettő hetente karbantartási céllal tisztítjuk.

A 2013. évben a szennyvíztisztító telepen hatósági ellenőrzés nem történt a helyszínen, az önellenőrzések során a szennyvízminta határérték feletti szennyeződést három esetben mutatott (tizenkét ellenőrzésből).

 

2013. évben 3 dugulást, 64 szivattyúdugulást hárítottunk el.