Tisztelt Piliscsévről elszármazottak!
Mi, Piliscséven élők, gyakran gondolunk azokra a falubeliekre, emlegetjük fel azokat a gyermekkori társainkat, barátainkat, rokonainkat, akiket sorsuk szétszórt a környéken, vagy messzebb a hazában, vagy akár a határainkon túlra sodort, és évtizedek óta csak rövid időre térnek vissza. Szeretettel emlékezünk meg azokról is, akik vissza sem térnek már, csak leszármazottaik látogatnak néha haza...
Azért keressük fel levelünkkel, mert tudjuk, hogy a szülőföld az ember életének alapvető meghatározója, megtartó erejénél fogva erőt adó forrás mindenütt a világban.
Piliscsév Önkormányzatának Képviselő Testülete és Szlovák Önkormányzata ezért elhatározta, hogy idén, a „315 éve a Pilisben” című rendezvénysorozat keretében
2014. június 28-án újra megszervezi a Piliscsévről elszármazott, más településeken élő cséviek baráti találkozóját, „Hazaváró” címmel.
Megtiszteltetésnek vesszük, hogy azokkal az egykori piliscséviekkel, akik húsz éve, vagy annál hosszabb ideje élnek távol, egy közös, baráti összejövetel keretén belül feleleveníthetjük a múltat, az ifjúság felhőtlen éveit, ezért kérjük, hogy tisztelje meg részvételével rendezvényünket! Május 28-ig várjuk szíves jelentkezését a részvételi szándékáról.
Kérjük levélben, telefonon vagy e-mailben neve és értesítési címe, várható érkezése, esetleges észrevételei közlését az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Értesítési cím: Piliscsév község Önkormányzata
2519 Piliscsév, Hősök tere 9.
Tel/fax: +36 (33) 503-550, 503-551, 503-520, 503-521
Email: piliscsev@piliscsev.hu
A találkozó részletes programtervezetét a visszajelzést követően fogjuk megküldeni.
Piliscsév, 2014.03.17.
A személyes találkozás reményében barátsággal üdvözli:
Kosztkáné Rokolya Bernadett sk. Vogyeraczki Mária sk.
polgármester Szlovák Önkormányzat elnöke
- Kapcsolódó dokumentumok:
- Hazavaro jelentkezesi lap(12.4 K)