A 2008-as egészségnapon rendezett asztalitenisz versenyen döntöttünk úgy néhányan, hogy az otthoni játszadozás mellett szervezettebb formában is űzni szeretnénk ezt a sportot. Kezdetben csak összejártunk egy kicsit szórakozni, ütögetni, de hamar felmerült az ötlet, hogy hivatalosan is alapítsunk egy csapatot és elinduljunk a megyei bajnokságban.
Dósa Mihály vezetésével, aki komoly pingpongos múlttal rendelkezik, régen szép sikereket ért el Dorog SE. színeiben, rendes edzéseket tartottunk és beneveztünk a 2008/2009-es megyei B bajnokságba. Az akkori csapatot Misi mellett még Rácz Attila, Egerszegi Gyula és Szikora Bence alkották. Az alapító tagok közé még Szikora Kristóf, Szikora Márton, Bánffy Domokos és Márton Tamás tartozott, ők a kezdetektől fogva velünk edzenek. Bár titkon abban reménykedtünk, hogy akár megnyerhetjük a bajnokságot, már az első meccseken megtapasztaltuk, hogy mekkora különbség van a „házi" és a versenyszerűen űzött pingpong között. Egyedül Dósa Misi volt az, aki fel tudta venni a versenyt az ellenfeleinkkel, de mi sem bánkódtunk sokáig, hiszen értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk. A szezont végül nulla ponttal, az utolsó helyen zártuk. Ennek ellenére rengeteg pozitív emléket szereztünk, megismerkedtünk a többi csapattal és remek viszonyt sikerült kialakítani velük.
A következő évre már sokkal többet készültünk. Misi rengeteg időt és energiát fektetett a fiatalok fejlesztésébe, nyári edzőtáborban vettünk részt. A csapattagokban is változás történt. Jókai Csongor Piliscsabáról, Putz Ákos Csolnokról jött hozzánk játszani, míg Egerszegi Gyula elhagyta a csapatot. A második évben mindenki játszott mérkőzéseket a bajnokságban, megszereztük első pontjainkat, végül hatodik helyen végeztünk.
Az áttörés a 2010/2011-es szezonban következett be. Ekkor már két csapatot is indítottunk a B ligában, így mindenki sok játéklehetőséghez jutott. A fiatalokból álló négyes átlagéletkora akkor 16,5 év volt, ami messze a megye legalacsonyabb értékének számított. A három Szikora fiú és Csongor nagy csatában első helyen végzett a B ligában és feljutott a megye A-ba. Az év végi top 12 versenyen Szikora Bence aranyérmet szerzett, így a szezon legjobb játékosát is a mi csapatunk adta.
Azóta az I.-es csapat az A ligában szerepel, egyre szebb eredményeket elérve (idén 4. hely), míg a II.-es csapat a B ligában vitézkedik. Érdemes néhány szót írni az utánpótlás (up.) nevelésről is. Amióta megalakultunk a megyei up. versenyeken mindig az első háromban végeztünk, rengeteg arany, ezüst és bronzérmet szerezve. Dósa Misi szervezésében elindítottuk az iskolai pingpong szakkört. Itt sok diák ismerkedhet meg az asztalitenisz alapjaival. A legügyesebbekkel külön foglalkozunk az edzések keretein belül. Mióta elkezdődött a szakkör több fiatal játékossal bővült a csapatunk, így most már Szikora Ágoston, Dósa Vanda és Kun Tóbiás is az egyesület tagja. Idén létrehoztuk a falupingpongot, melynek keretein belül a faluban élő embereknek szeretnénk lehetőséget biztosítani egy kis sportolásra. Nagy örömünkre szolgál, hogy sok pingpongkedvelő ember, kicsik és nagyok egyaránt részt vesznek ezen az eseményen. A nehéz körülmények ellenére, az önkormányzat segítségével, sikerült létrehoznunk egy működő egyesületet és azon vagyunk, hogy Leányváron minél tovább fent maradjon ez a nagyszerű sport.